Yamashita Asuka 21.

Virtuális Valóság

- Asuka... figyelj rám...

- Se...Seto? Hol vagyunk?... - nyitotta ki lassan a szemét Asuka. Semmit nem látott, csak a nagy fehérség vette őket körül. Seto lassan magához ölelte a lányt, aki mozdulni sem bírt.

- Seto... én...

- Ne beszélj... - kérte meg Seto kedvesen Asukát, fejét pedig mellkasához szorította. - Kérlek, figyelj rám... - majd óvatosan a hátára rakta másik kezét, ahol az a nagy vágás volt. - meg kell gyógyítanod magad...

- Dehát az erőm... még nem tért vissza...

- De igen... már képes vagy rá. - jegyezte meg a fiú, majd egy különös és titokzatosa fehér aura jelent meg körülöttük.

- Seto... - szorította Asuka mégjobban magához a fiút.

- Érzed a kezem...? Koncentráld ide az erődet...

- Dehát...

- Asuka... nem akarlak elveszíteni... - súgta Seto Asuka fülébe ezt a megható mondatot, amit a lány nem is bírt felfogni a legutóbb történtek után. Rövid idő után valóban elkezdte gyógyítani magát, és így lebegtek hosszú ideig.

- Seto... - pirult el kicsit Asuka a helyzettől.

- Érzed ezt az aurát? ...

- Az... aurát?

- Igen... - jegyezte meg Seto, de hirtelen valami megváltozott. A nagy fehérség hirtelen sötétségbe ment át, egyedül az a fehér aura maradt meg. Asuka teste is egyre fehérebb lett, és hirtelen hét hófehér szárny jelent meg a hátán, fehér tollai pedig szinte világítottak a sötétségbe.

- Egy csodaszép angyal vagy... - kezdte el a fiú a lány hátát símogatni, a hangja viszont más volt.

- Seto? - rémült meg egy kicsit a lány, majd amennyire ereje engedte felnézett rá. Mikor meglátta, telljesen ledöbbent.

- Ba-Bakura?! - rémült meg, a fiú pedig egyre közelebb hajolt hozzá gúnyos mosolyával.

- Soha többet nem engedlek el angyalkám... - markolta meg Asuka ruháját, majd megakarta csókolni, azonban mielött megtörtént volna...

- Neeeeeee!!!! - kiáltott fel Asuka és rémülten ült fel ágyából.

- Csak... egy álom volt...? - kapkodta a levegőt nagy félelmében. Soha nem volt még ilyen szörnyű rémálma, szíve dobogása egész testét átjárta.

- "Asuka..."

- Neee! Még mindig álmodok! - rémült meg ismét, és fülére rakta a kezét.

- "Ne félj Asuka... Kirana vagyok!"

- Kirana?

- "Csak azért jöttem, mert az éjjel meggyógyítottad a hátadat..."

- A hátam! - nyúlt oda Asuka, és valóban... már nem fájt neki.

- "Most megyek... vigyázz magadra és a többiekre..."

- Hm?... Ezt hogy érted? - állt fel lassan a lány, ám egy hirtelen rengés miatt visszaesett. A rémálom mindenbizonnyal emiatt volt, hogy a léghajón történt valami. Rohanni kezdett az irányítószobába, de nagyon levolt még mindig gyengülve és csak egy ideig volt ereje futni, hosszú ideig sétált. Mikor nagynehezen odaért már mindenki ott volt.

- S-Srácok... - támaszkodott az ajtónak Asuka lihegve.

- Asuka! Te meg mit csinálsz itt? Miért nem vagy az ágyadban? - kérdezték tőle barátai.

- Előbb azt mondjátok mi történt?

- Nem szép dolog belebeszélned abba amit mondok kislány!

- Hogy?... - nézett körül Asuka, és egy kivetítőt pillantott meg. Egy fiút látott meg benne, de nem volt ismerős neki.

- Szóval... ott tartottam, hogy itt az ideje kijönnöd Seto... a barátaiddal együtt! - folytatta mondandóját a fiú.

- "Seto...? Hogy lehet ez... hogy hívatja ez a kölyök Setonak?" - döbbent le telljesen Asuka. Seto ugyan ellenkezett a többiek miatt - szokás szerint egyedül akarta intézni a dolgokat - de nem volt más választása.

- Asuka, te maradj itt. - szólt neki Yami, ám az ismeretlen fiú beleszólt.

- Nem úgy van az... neki is jönnie kell.

- Hé te, Noah! Ugye nem gondolod komolyan?! Hiszen még menni is alig tud! - kiabált Joey idegesen.

- Csendet! Sajnálom, de nincs beleszólásotok. - magyarázott gúnyos mosollyal a fiú. Nem volt mit tenni, Téa a vállánál fogva segítette le a léghajóról.

- "Ezek szerint... leszáltunk... - nézett kicsit körbe - Noah... mégis ki lehet ez a gyerek, és mit akarhat Setotól?" - gondolkozott magába miközbe egy furcsa sötét helyre érheztek. 5 nemvárt személlyel találkoztak ebbe a szobába: ők 5-en voltak azok, akik egy ideig Setonak dolgoztak, de valójában mindigis a céget akarták, és ezért még abba a virtuális világba is bezárták őket... "A nagy 5"-nek hívták magukat. Bosszút akartak állni rajta, és egy bizonyos virtuális játékról beszéltek. Asuka sajnos csak szófoszlányokat hallott, az a kis futás nagyon megártott neki.

- Téa... kérlek engedj el... - szólt neki a lány, majd lefeküdt a földre. Az események szinte megálltak a számára, fülében ugyanis szívének lüktetését hallotta. Csukott szemmel feküdt a földön, remélve hogy rosszulléte majdcsak elmúlik. Néhány percel késöbb kinyitotta a szemét... Seto és Mokuba pontosan elötte álltak, és őket nézte... ameddig el nem tűntek. Nem igazán volt ideje felfogni mi is történik, mert nemsokára ő is csak egy nagy feketeséget látott és zuhanni kezdett...

Hm...? - ébredezett Asuka ismét egy idegen helyen. - Miért... miért van ilyen hideg? - vakarta meg a fejét és lassan kinyitotta a szemét. Egy telljesen hóval birított hegyes vidéken találta magát, ahol bizony ruhája nemigen melegítette.

- Jézusom! Nagyon hideg van! - vacogott a térdig érő hóban - és mégis merre menjek? - kérdezte magától, és végülis elindult valamerre. Hosszú ideig sétált, és nemsokkal késöbb egy óriási hóviharba került. Egyre jobban fázott és elgyengült a nagy hidegbe, a reményt is egyre inkább feladta, hogy valahais kikerül onnan. De szerencséje volt. Egy barlangot pillantott meg, ami bár nem tűnt valami biztonságosnak, de azért behúzódott.

- Van itt valaki? - ment egyre belljebb, de nem sokat látott. Már majdnem használni akarta macskaképességét, de hirtelen fákják fényét látta meg, és segítség reményébe a fény irányába futott. A fáklyasor végére érve egy nagy és világos termet pillantott meg néhány emberrel.

- Elnézést, kérem! Nem tudnának nekem segíteni? - szaladt feléjük, azonban mikor megfordultak megállt.

- Ez a pánzélzat... ezek a fegyverek... hiszen... - jött rá a helyzetre Asuka - A francba... ezek Duel Monster szörnyek!

Amint ezt kimondta a szörnyek előrántották kardjaikat és rátámadtak... azonban Asuka nem volt olyan könnyű ellenfél. Könnyedén magáhozvarázsolta kardját, visszaverte a támadásukat és körbevették.

- Szóval így állunk... 8-an 1 ellen? Ez nem fair... - mosolygott a lány, majd támadásba lendült. Az ezelötti gyengesége mintha elszállt volna úgy harcolt és győzte le a szörnyeket. Mint a rendes párbajoknál a hologrammok, úgy tűntek el amint Asuka kardja hozzájuk ért.

- Oh, azt mondtam nem fair? Úgy értettem rátok nézve... 20-an se tudnátok legyőzni. - tűrte hátra haját egy laza mozdulattal, de a viccelődést abbahagyva Yugiék és természetesen Seto keresésére indult.

- Nahát, ez érdekes... Asuka... nem vagy egy átlagos lány... - figyelte Noah a lányt harc után egy kivetítőn, és úgy tűnt nagyon szórakoztatta.

- Nem... az életedért te nem párbajozni fogsz... hanem harcolni!

Asuka próbált kiutat találni a labirintus szerű épületből. Hosszú keresgélés után talált egy ajtót, és gondolkodás nélkül kinyitotta. A túloldalon egy erdő volt, amiben hosszú ideig nem bízott és nem lépett be. Azonban... megpillantotta Setot. Nem kellett neki több, befutott az ajtón.

- Seto! - kiáltott neki, azonban mikor közelebb ért hozzá eltűnt.

- Hogy? - állt meg Asuka - Mi folyik itt? Valaki... valaki szórakozik velem?! - kezdett ideges lenni, de nem volt ideje újabb felfedezőútra indulni, ugyanis máris hátulról rátámadt valaki. A támadást ugyan kikerülte, de egy apró karmolásnyom maradt az arcán.

- Mi?... Feral Imp-ek? - ismerte fel ellenfeleit a lány. Úgy érezte nincs más választása, ezért átváltozott. Egyre többféle szörny bukkant fel, a harc pedig már szinte úgy tűnt véget sem ér soha. Mindenféle szörnycsoport támadt rá: Feral Imp, Man-Eater Bug, Blackland Fire Dragon... az utolsó roham egy Summoned Skull csapat volt, akiket már igencsak nehezen győzőtt le. Mikor már nem jött több ellenfél lihegve esett térdeire, hogy kicsit kifújja maghát. Nem nagyon sérült meg, ruhája lett csak kicsit koszos és néhány vágás is volt rajta.

- Ez... kevés ellenem! - kiáltott fel - Miért... miért csinálod ezt? Kérlek, Noah! Tudom hogy hallassz! Ez az egész a te műved, legalább azt mond meg miért csinálod ezt? Tudni akarom... még mielött megöletnél! - kezdett egyre idegesebb lenni, és úgy tűnt kérése meghallgatásra talált... Noah megjelent elötte.

- Szóval tudni szeretnéd? - kérdezte tőle a fiú komoly tekintettel, Asuka pedig csak figyelte hogy mikor kezd el mesélni.

- Biztos tudni akarod? Setoról is szó van benne...

- Seto...! - értette meg, miért is nevezi így. Valami köze van ennek a fiúnak hozzá.

- Kérlek, tudnom kell róla! Mégis ki vagy te? És honnan ismered Setot? Mi közötök van egymáshoz?! -

- Oh, hát ennyire sokat jelent neked? - mosolyodott el Noah.

- Válaszolj!!! - kiáltott rá Asuka.

- A telljes nevem Noah Kaiba.

- Hogy... Kaiba? - döbbent le telljesen a lány.

- Igen, én vagyok Gozaburo Kaiba igazi fia...

- Gozaburo? Az meg kicsoda?

- Szóval ezt sem tudod? Gozaburo Kaiba volt az, aki örökbefogadta Setot és Mokubát miután meghaltak a szüleik... nemsokkal azután hogy meghaltam...

- Mi-Micsoda? - ejtette ki a kardját kezéből - te... meghaltál?

- Úgy bizony... és ebbe az átkozott virtuális világba hoztak. De most, hogy ti itt vagytok... már nem lessz nehéz testet keresnem magamnak, amivel végre elmehetek innen.

- Ezt nem értem... miért gyűlölöd Setot? Hiszen... ő nem ártott neked...

- Hogy nem? - kezdett el a fiú Asuka felé sétálni. - A Kaiba Corp engem illetne... az én cégem kéne hogy legyen... és a te drágalotás Setodnak nincs is köze hozzá!

- Ez nem igaz! - kiáltott rá Asuka, Noah pedig elétérdelt és megfogta a vállát.

- Setonak nincs semmi köze se a céghez, se a Kaiba családhoz... ő csak egy örökbefogadott kis senki, akinek semmi joga nem lenne a cég élén lennie... - magyarázott Asukának, aki egyre jobban elkezdte hinni amit mond. Lassacskán ő is utálni kezdte Setot... túlságosan is... ez lett neki gyanús.

- Elég! - lökte el magától a fiút - Mit csinálsz velem? A szemed... a saját oldaladra akartál állítani?!

- Úgy terveztem... - vonta meg a vállát - De ez a lényegen úgysem változtat... azt akarom hogy szenvedjen... - gyűlölködött lehajtott fejjel Noah, majd valami különös történt. Noah ismét Asuka szemébe nézett, akinek furcsa látomásai lettek. Látta Noah-ot családjával, tanulni, és... azt is látta, mikor elütötte egy autó. A halála, a sok vér, és a temetés... telljesen felzaklatták. Mikor a látomás végetért Asuka zokogva kuporodott össze a földön.

- Most hogy láttad mi történt... még mindig véded?!

- Noah... - állt fel lassan a lány a földről - nagyon sajnálom... nem érdemelted volna meg ezt... - folytak még mindig könnyei. - azonban... ennek semmi köze sincs Setohoz. Biztos vagyok benne, hogy ő csak a legjobbat akarta Mokubának...

- Az engem nem érdekel! - kiáltott bele a fiú - Megfizet azért, hogy átvette a helyemet! - majd elindult az erdő mélyébe.

- Ne, kérlek! Ne bántsd őket! - szólt utána a lány, és meg is állt.

- Asuka... sajnálom...

- Könyörgöm... ne bántsd őket! - folytak ismét a könnyei tudván, hogy Seto és barátai bajban vannak.

- Nem azért kértem bocsánatot.

- Hm?

- Terveim vannak veled...

- Miféle... terveid? - rémült meg egy kicsit a lány.

- Észrevettem, hogy nagyon jól harcolsz... szerinted mit érezne Seto, ha látná hogy bajban vagy, de nem tud segíteni?

- Ugye nem... - szorította ökölbe a kezét - azt akarod, hogy Seto miattam szenvedjen?!

- Pontosan ezt akarom Asuka... ezután a kis beszélgetés után már nem annyira van kedvem a dologhoz... de... - mosolyodott el - azért majd szurkolni fogok, hogy ne halj meg... - jegyezte meg Noah, majd eltűnt. Az erdő zúgni kezdett a szörnyek hangjától, Asuka pedig végképp kétségbe esett.

- Noah... lehet, hogy elszámoltad magad... mi van, ha Seto már nem szeret? Mi van, ha már kicsit sem hatom meg, mégha meg is ölnek a szörnyek?... de... mi van, ha még mindig szeret?... akkor ismétcsak fájdalmat okozok neki... és ha meg is halok... én is csak egy rossz emlék leszek a multjában...

By Bridget