Yamashita Asuka 11.

Ismét félelemben

Elérkezett a vasárnap este.

- Nos, Asuka... biztosan boldogulni fogsz? - kérdezték szülei az ajtónál állva, nagy csomagokkal a kezükbe.

- Igen, ne aggódjatok...

- Rendben... az asztalon hagytam egy kis cetlit, hogy mi hol van, mikor legyél itthon, megy ilyenek... olvasd el, és tartsd be őket!

- Oookkkéééé... - mondta gúnyolódóan a lány, majd szülei kimentek.

- Nos hugi - jelent meg mögötte Taiga - remélem nem csinálsz semmi hülyeséget egy hét alatt.

- Ch... mindta számítana, hogy én mit akarok...

- Hé! Vigyázz ám magadra.... nem akarom, hogy bajod essen...

- Igen igen, tudom...

- Na... akkor csá! - majd ő is elment. Asuka még megvárta, míg elmegy a kocsi, majd amint már nem látta egyből bezárta az ajtót és nyúlt a tükörtelefonhoz.

- Igen?

- Szia Seto! Mond csak, beszéltél Mokubával?

- Sajnos ma nem érek rá, túl sok dolgom van...

- Hm... nem baj, akkor majd Mokubával beszélgetek...

- Nekem mindeggy, egy fél óra múlva hazaérek, talán lessz egy kis időm.

- Rendben, fél óra múlva ott leszek! - majd letették a telefont. Asuka egyből átment Yugiék világába, hogy addig sétál egyet, míg le nem tellik az idő. Már sötét volt, de a lány most nem félt. Legalábbis addig, amíg nem találkozott egy ismerős személlyel.

- Nahát Asuka! Te itt? - szólalt meg valaki mögötte, és mikor hátrafordult, majdnem szívrohamot kapott.

- Bakura!!! - kiáltott egyet, ám a fiú furcsálva nézett rá.

- Mi... mi a baj? - kérdezett vissza, majd Asuka remegve válaszolt.

- Ááá... se... semmi.... csak... megijesztettél...

- Óóóó... bocsánat... - vakarta a fejét Bakura.

- "Ő az igazi Bakura, nem az a vadállat... legalábbis nagyon remélem..." - gondolkozott magába Asuka.

- Mond csak, csatlakozhatnék hozzád? - kérdezte a lánytól kedvesen.

- Pe... persze... - el is indultak együtt egy sötét utca felé.

- Na és mit csinálsz itt? - kérdezősködött Bakura.

- Csak sétálgatok... na és te?

- Én is... olyan szép az idő. Az este pedig megnyugtató...

- Hát igen... szép az idő... legalábbis szép volt... - mondta Asuka, majd kinyujtotta a kezét. Érezte, hogy csöpög az eső, és nemsokára zuhogni kezdett. Mindketten futni kezdtek, hogy minél elöbb találjanak egy fedett helyet, és nemsokára találtak is. Egy sötét zsákutcába kerültek, ahova nem esett be az eső. Asuka a falnak támaszkodott, és egy kicsit kifújta magát. Bakura a kijárat elött állt meg, és nézte, hogyan zuhogy az eső.

- Huhh... ezt megúsztuk, nemigaz? - mosolygott Bakurára a lány még mindig kicsit lihegve.

- De... - nézte még mindig az esőt a fiú - csodálatos...

- Hm? - nézett Asuka értetlenül.

- Hát az eső... a hangja... olyan megnyugtató...

- Ó igen... nagyon kellemes... - csukta be a szemét, és hallgatta ő is.

- Kár lenne elrontani a pillanatot... nem igaz?

- Hogy mi? Elrontani? - nézett Bakurára, aki lassan megfordult. Nyakában ott lógott az Ezeréves Gyűrű.

- Ba... Bakura? - kérdezett félve a lány érezve, hogy itt nagy bajok lehetnek.

- Ne aggódj, a barátod is itt van... - kezdett el közelíteni a lányhoz.

- Mindvégig te voltál az?

- Talán igen, talán nem...

- Miért... Miért nem tudsz végre leszállni rólam?! - kiáltott rá a lány.

- Hogy miért? Mert élvezem... mi másért?.... hahaha! - kezdett el nevetni.

- Kiráz tőled a hideg... - mondta neki vacogva, ám a fiú egyre csak közeledett. Asuka hirtelen ránézett az órájára...

- Hoppá, hogy elment az idő... lassan mennem kéne...

- Ne aggódj... mindjárt mehetsz... - majd megfogta a lány két vállát, és a falhoz szorította. Asuka minden porcikája remegett.

- Ó tényleg? Miért érzem úgy, hogy hazudsz? ... Várj... talán azért, mert éppen a falhoz paszírozol?!

- Nem foglak bántani! - mondta Bakura komoly tekintettel.

- Miért hinnék neked?

- Nem muszály hinned nekem... de most kivételesen nem akarok semmi rosszat...

- Ha nem akarsz semmi rosszat, akkor légyszíves húzz vissza az ikonodba, mert már a látványoddal is rosszat teszel!

- Elég! - kiáltott rá Asukára, majd vigyorogva közelebb hajolt hozzá - Ne bókolj... mert még a végén megszegem a szavamat...

- Mi van? Tudod ki akar neked bókolni...

- Asuka... - fogott meg egy tincset a hajából, majd az arcához rakta - Azzal, hogy visszaszólsz nekem, csak még kívánatosabb leszel... - ezektől a szavaktól Asuka nagyon megrémült - Bármilyen veszélyes helyzetbe is vagy, mindig nagyobb a szád, mint kellene... és ez tetszik nekem... - majd megcsókolta a hajtincset és elengedte.

- Te... egy őrült vagy... - nézett kissé mérgesen a lány - Akkor mégis mit akarsz?!

- Csak figyelmeztetni...

- Figyelmeztetni? Mégis mire?

- Arra, hogy vigyázz magadra... a jövőhéten újra találkozunk... - majd Bakura elengedte, és kifele igyekezett.

- Ezt meg hogy érted? - szólt utána Asuka.

- Úgy, ahogy mondom. Most elengedlek... de holnaptól már retteghetsz... ment még azon a héten, az egyém leszel! Hahaha!!!! - kezdett el ismét nevetni. Asuka azonban már nem félt, sokkal inkább dühös volt.

- Azt majd meglátjuk!!! - kiáltott neki oda, Bakura pedig lassa eltűnt. Asuka is kifutott a nyílt utcára és még a végén odakiabált neki:

- TE ROHADÉK!!! MOST MOSHATOK ÚJRA HAJAT!!!!

- Szia Asuka! Gyere be! - nyitott neki ajtót Mokuba.

- Köszi... - sétált be a lány - Mond csak, Seto hol van?

- Hm... azthiszem a szobájába van... nem, várj! Az mellett egyel!

- Oké, remélem nem fogom nagyon zavarni... - indult a szoba felé, majd óvatosan bekopogott.

- Igen? - szólt bentről a hang.

- Bocsi - nyitott be Asuka, majd meglátta Seto-t az asztalnál ülve, szokás szerint laptopját nyomogatta - ha zavarok...

- Ha csendbe tudsz lenni, akkor várhatsz itt, amíg végzek... - magyarázott neki a fiú anélkül, hogy ránézett volna.

- Re... rendben... - lépett be a szobába csendesen, majd leült a kanapéra. Sok idő telt el... Asuka alaposan körbenézett, de sajnos Seto-nak sok dolga volt. És ha a várakozás nem lett volna elég, újra eszébejutott Bakura és az, amit mondott. Alig bírta megállni, hogy ne sírja el magát... egyre jobban kezdte érezni Bakura szavainak súlyát... hiszen legutóbb se sokon múlt. Nem bírta tovább, lassan felált és letérdelt a fiú széke mellé, majd derekánál átölelte.

- Kérlek... kérlek bocsáss meg nekem - kezdett el zokogni.

- A... Asuka? - nézett rá a fiú meglepetten.

- Ne foglalkozz velem... mindjárt... mindjárt megnyugszom... csak folytasd... megígértem, hogy nem zavarlak... - sírt még mindig a lány. Seto egy ideig még nézte, aztán úgy döntött, hogy hallgat rá. Folytatta munkáját, és próbált nem Asukára figyelni.

- "Ezt nem értem... mitől borulhatott így ki...?" - gondolkozott magába Seto, ám hirtelen keze megállt a gépelés közbe. Most érezte csak Asuka remegő testét.

- Asuka. - nézett a lányra. - " Remeg... méghozzá nem is kicsit. És... úgy szorít, mintha félne elengedni... mi történt vele?" - kezdett kissé aggódni érte. A lány nem válaszolt neki, csak sírt tovább. Seto lassan a fejére tette a kezét, amitől rémülten nyitotta ki a szemét, majd lassan a fiúra nézett.

- Mi folyik itt? - kérdezett rá, ám Asuka elengedte őt és lassan visszaült a kanapéra.

- Se... semmi... - válaszolt neki lehajtott fejjel. Ettől Seto tekintete kissé mérges lett, majd a lány elé sétált.

- Ne szórakozz... tudom, hogy valami baj van! - szorította ökölbe a kezét.

- Nincs semmi... - mondta még mindig lehajtott fejjel Asuka - Menj és dolgozz tovább...

- Elég! Hagyd már ezt!! - kiáltott rá, amitől végre észheztért és rémülten nézett fel rá - Azthiszed képes vagyok így dolgozni?!

- Sa... sajnálom... - állt fel Asuka könnyes szemmel, majd az ajtó felé vette az irányt. Már éppen nyitotta az ajtót, mikor mögötte Seto visszacsapta. Asuka még fel sem fogta, hogy az ajtó elötte már bezárult, mikor a fiú szorosan magáhozölelte.

- Addig innen el nem mész, amíg el nem mondod, hogy mi történt... - suttogta mérgesen, a lány pedig még mindig nem tudott megszólalni. - Talán nem tartozik rám? Vagy velem van bajod?! Csak mondj már valamit!!! - kezdte el mégerősebben szorítani.

- Félek... - szólalt meg halkan a lány - félek... Bakurától...

- Dehát... - azonban mielött újabb kérdést tehetett volna fel Seto, a lány elengedte magát és a térdükre estek.

- Asuka! - kiáltott rá a fiú.

- Mielött ide jöttem volna - kezdte el mesélni sírva - találkoztam Bakurával és azt mondta, hogy jövő héten el fog kapni!

- Hogy mi?!

- Félek... nagyon félek Seto! - fordult meg Asuka, majd a fiú karjaiba ugrott. Most kezdett csak igazán zokogni, Seto pedig mindent megértett.

- "Bakura... az az átkozott... " - gyűlölködött magába a fiú.

- Én... nem tudom, mit tegyek... - mondta kétségbeesetten Asuka.

- Ne félj - nyugtatta Seto - nem lessz semmi baj, nem hagyom, hogy bajod essen.

- Dehát... nem tehetünk semmit...

- Dehogynem! Elég, ha messziről elkerülöd...

- Az kevés... mégha nem is jövök ebbe a világba egy hétig... akkor azután fog majd keresni... örökké meg csak nem bujkálhatok!

- Akkor mégis mit akarsz csinálni? Önként elé veted magad?!

- Soha... ha eljön az idő... akkor megpróbálok küzdeni... de... - ekkor Asuka ökölbe szorította kezét - de... nem tudom, hogy lessz-e elég erőm...

- Ne aggódj... - mondta komolyan a fiú, majd Asuka ránézett - ha nem lessz elég erőd... akkor gondolj ránk... Mokubára és rám...

- Se... Seto! - nézett a lány mélyen a szemébe, majd a fiú megcsókolta. Seto felsegítette Asuka-t, majd átültek a kanapéra. A lány még mindig nem merte elengedni a fiút, aki folytatta mondandóját.

- Ha úgy érzed, már nincs ami erőt adjon akkor... majd mi erőt adunk...

- Igen... - mondta Asuka már kissé félálomban - te és Mokuba... a barátaim... Yugi ... Joey... Téa... Tri... - ám már nem fejezte be a felsorolást, mert lassan elaludt és Seto ölébe csúszott.

- A... Asuka? - nézett kissé meglepetten a fiú, ám nemsokára úgy döntött, hogy hagyja aludni.

- Asuka... - tette vállára a kezét - remélem tudod, hogy mit csinálsz... de ha mégse... akkor majd én segítek, hiszen megígértem... de félek, nem lessz alkalmam mindig melletted lenni... és ami a legrosszabb... hogy olyan érzésem van, hogy a legrosszabbkor... mikor telljesen egyedül vagy... akkor fog megjelenni az az átkozott Bakura... és a félelem minden erődet fel fogja emészteni... de nagyon remélem, hogy tévedek...

Seto nem akarta felébreszteni Asukát, azért ő is lecsukta a szemét... ezzel azonban csak még közelebb hozták a hétfőt... és azzal együtt a félelmet is...

By Bridget